A versenyen minden felkészült futó rajthoz állhat, akik elfogadják az eseményinformációban leírtakat, valamint a nevezési feltételeket.
A rajtszámot köteles minden induló elölről jól láthatóan, teljes terjedelmében viselni, top használata esetén is. Triatlonos rajtszám-rögzítő eszköz használata engedélyezett.
10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
Amennyiben az egyéni induló valamely csapat (páros vagy trió) első tagja is, a csapathoz tartozó egyéni, index-szel ellátott rajtszámot nem kell viselnie.
Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny – szervezők által kijelölt – teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
Saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a futóknak a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni! A verseny a mezőnyben dolgoznak a kerékpáros és motoros szervezők, illetve szükség esetén a mentő autók. A fülhallgató elnyomja a külső zajokat, így a futó akadályozhatja az előző futótársakat és a munkájukat végző szervezőket, orvosi csapatot.
A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, rajtszám nélkül futni, kutyával futni tilos. A kerékpáros, görkorcsolyás kísérővel induló futót a versenyből kizárhatjuk.
A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk.
A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
A BSI fenntartja az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.
További hasznos információkért kattints ide.